Kicsi angyal könnye pereg
vigasztalja égi sereg.
Elveszett a glóriája
egyik felhőn sem találja.

Ezüst fényű, kicsi ékszer
viselése sosem kényszer.
Büszke volt rá nagyon-nagyon
értéke nem kincs vagy vagyon.

Holdsugárból éjjel szőtte,
szeretete fogta össze,
fényét tiszta lelke adta.
Vigyáz reá, megfogadta!

… és lám, mégis nyoma veszett!
Szégyen, hogy mindez megesett!
Hol lehet most?- kérdi ríva,
társaira tekint sírva.

Kutat szemük messze nézőn,
szól az egyik együtt érzőn:
Talán leesett a Földre.
Rosszul tetted a felhőre.

Kicsi angyal egyet gondol,
megmenekül tán a gondtól,
alászáll most, le a Földre,
glóriáját megkeresse.

De a Földön merre, hova?
Mennyit kell kóborolnia?
Melyik utat is szeresse?
Hagyja, hogy szíve vezesse!

Könnyem potyog, lábam fárad,
nem láttad a glóriámat?
Így kérdez meg minden embert,
de glóriát senki nem lelt.

Lován léptet szelíd lovag,
kész elűzni a gondokat.
Vidám szívű, de magányos,
ahogy ez már hagyományos.

Ha valaki sír, meghallja!
Tudja, ezt Ő nem hagyhatja!
Keresi, hogy hol segítsen,
bánat már ne keserítsen!

Kicsi lány ül az út szélén,
könnye csorog fehér ingén.
Lehajol hát szelíd lovag:
Meséld el a gondjaidat!

Angyal voltam fenn az égben,
boldog voltam, vígan éltem.
Minden bajtól védett… az ám…
fejemen a szép glóriám!

Elveszett, most mit tehetek?
Boldog most sosem lehetek?
Hordjam folyton bánatomat?
Nem látják már mosolyomat?

Szelíd lovag átöleli,
simogatja, becézgeti:
Ne sírj édes, kicsi angyal
megbirkózunk minden bajjal!

Én megóvlak, megvédelek,
s nem kell más, csak szereteted.
Lelked tiszta, láttam rögtön,
boldog leszel itt a Földön!

Mosolyog már kicsi angyal,
nem törődik már a bajjal.
Kinek kell a glóriája,
ha lovagját megtalálta?

A mesének ezzel vége,
meghallgatni tán megérte.
Ha jól figyelsz, megtalálod
sorok közt a tanulságot.

Kincseidet elvesztheted,
de őrizd a szereteted!