A Nap az EGY, az életünk központja, ő egyedül az, aki valóban varázsolni képes. Enélkül a teremtő erő nélkül semmi sem élne, éppen ezzel kezdődik meg minden. A Nap mágiájának alá vagyunk vetve, mindnyájan a Nap gyermekei vagyunk. Amit a Nap erőiből csinálunk, az a mi mágiánk, és így meg kell tanulnunk, hogy a Nap erőivel úgy járjunk el, hogy ne csak varázslótanulóként végezzünk.

Felszínesen ránézve egy férfit látunk egy távoli kultúrából, az ősi múlt egy képviselőjét. A férfi mögött egy óriási Hórusz-sólyom, ami úgy néz ki, mintha a Napot a fején hordaná, amit egy kígyó teste zár körbe teljesen. Balra a férfitól, akit a Mágusnak tekinthetünk – kézmozdulatai irányában egy kard, pénzérme és egy kehely táncolva bukfencezik alá a levegőben a föld felé. Ezek a három elemet jelentik: a tűz egyenlő a karddal, a víz a kehellyel és a pénzérme a levegővel. A negyedik elemet, a földet a fadarab jelenti, egy ember készítette bot. Mint minden elem, szimbólumként jelenik meg, és a végén két golyó látható.  
A golyó a megtöltött egésznek a kifejezése, mint ahogy valamikor a Napot is golyónak nézték. A Mágus, aki láthatóan a napkulturáért fáradozik, egy különleges földdarabra lép, amit egy kígyó nyolcas formában határol be, egy nyolcágú csillag pedig a földnek az égtől való végtelen függését jelenti. A földön virágzik egy csodaszép kis lótuszvirág, ami termékenységet ígér. A Mágus felékesítette magát. Egy stilizált, óegyiptomi fejdíszt, valamint egy füleskeresztet visel, a Nap szimbólumát, összekapcsolva a föld keresztjével, amit mindenkinek hordania kell, hogy a férfi, a Nappal mennyire össze van kötve, azt a köldök körül felismerhető napfolt mutatja. A férfi tehát a Nap fia, mágikus erőinknek a fészke, mert minden a nappal kezdődött; ő az őserő.

Ezért viseli ez a kártya az 1-es számot. Az egy az ismert kezdet, az egységnek az egye, mert csak egy valódi teremtő van. És ő a kapu is a titkok világába. Az egy a középpont a nyolcasban, a csomóban, amit meg kell oldani. Az egy a Napnak, mint az ősi teremtő erőnek a száma.  
A Mágus egyik keze a Napra mutat, a másik a fapálcát tartja, és megpróbál ezzel a bottal varázsolni. Szellemi karikaféleségeket, amelyek lefelé és felfelé gyűrűznek tova.  Minél mélyebben van a bot, annál inkább a földhöz kapcsolódik, és annál sötétebbnek látszik, míg a Naphoz és az éghez közelebbi vége majdnem aranyosan fénylik. Igen, fény világít a bot körül, mert már teljesen tele van élettel, míg a sétabot már elhalt.  
Az a darab föld, amelyen a férfi áll, a kozmosz sötét, kék tengerében úszik, mert a föld csak egy része a kozmosznak, még ha mi a középpontnak tartjuk is. De a kozmosz előtt meg kell hajolnunk, erre ügyel az óriási Hórusz-sólyom. A Mágus is egy Hórusz-fiú, aki egyszer mint Hórusz-isten vissza fog térni a Naphoz. Ezt a sólyomistent már az ősrégi időkben kapcsolatba hozzák a Napkoronggal és a kígyóval) mint Hold-szimbólummal). Ugyanúgy, mint az Oroszlán jegyét, a Nappal.   
Hórusz Ozirisz fia volt, mind a ketten az eget uralták, Hórusz nappal, Ozirisz mint holdisten éjjel. A sólyom nappal szemberepült az éggel, és mivel a Napot mint teremtőt rossz szemmel nézték, Hórusz lett az egyiptomi királyisten, akit a Nílus teljes hosszában a Nap helyettesének tekintettek. Harcos sólyomnak nevezték az első egyiptomi királyt, és Istent magasztosnak tartották. Hóruszt világító csillagnak is tartották, ez volt a Vénusz fénye, ami mindig közel áll a Naphoz és a holdsarlóhoz. Ha felkelt a Nap, akkor a sólyom is, ami most a Nap fényében láthatatlan volt, de naplementekor megint világított. A kultúrtörténeti változások Hóruszt is egyenlővé tették a Holddal, mivel a Hold is a fényét a Naptól kapja. A sólyom azonban – mint szimbólum – a földön arra vigyáz, hogy itt mind a két elem törvényeit kövessék, és tiszteletben tartsák. Először azt a biztonságot, hogy a Nap az utat a sötétségen át károsodás nélkül megtegye, hogy mindig újra nappal legyen. Megengedte az embereknek, hogy el tudják viselni az éjszakát. De sötétség fedte el a Napot, a Nap meghalt, és egy királynak – mint a Nap helyettesének – is el kellett hagynia az életet.   
A Mágus most, mint a Nap fia a naperőt a földre varázsolja. Manipulál vele, ezzel szelídíti a kígyót Hermész/Merkur példája szerint, és ahogy már Mózes is tette. Mózes a botot kígyóvá varázsolta, és a kígyót bottá, hűen az égbolt képeihez – a holdsarlóhoz és az égi bothoz, a tejúthoz. Mert a holdsarló a tejút mögött tűnik el, és az égi bot másik oldalán, mint újszülött kígyó újra előjön.  
Ezt még ma is úgy tekintik, mint az egészség mágikus szimbólumát. Ha tehát a Nap akarja, akkor élet van a Földön, és a Holdat bevilágítja a Nap fénye éjjel is. És ha egyszer három napig nem lehet látni, akkor megváltozik a Hold, a haldokló Holdból újszülött lesz. Ez az ég nagy mágiája, ami bennünk részvétet kelt. Az örökkévalóságnak ez a jelen – amiben a halál csak felszínesen uralkodik – a kígyó nyolcasa és a csillag a nyolcasa. Ezt kell itt megérteni, ezt kell megtanulni egy fejlődés kezdetén. Semmi sem múlik el, minden visszajön, nem követhetünk el egyetlen bűnt sem, amiért valamikor meg ne bűnhődnénk.  
Ezért varázsol a Mágus a fával, a földelem szimbólumával a tarotban. Az érmék a szellemi levegőelemet jelképezik, hiszen a kezdeti cserekereskedelemből az általános kereskedelmet felépíteni mindenki javára – szellemi tevékenység volt. A kard jelképezi a tűzelemet, mert a tűz először fegyverként szolgált, és a kardot a tűzben edzik meg, amint mi mindnyájan az élet tüzében nyerjük el edzettségünket.   
A kehely ezzel szemben a vízelemet jelenti, ami nekünk csak akkor hasznos, ha be tudjuk fogni. Az embernek ki kell használnia az elemek varázserejét a túléléshez, a Nap egyedül ezt nem tudja megtenni. A Naphoz tartozik a kereszt, a kereszt, ami a kötelességet jelképezi, s ami néhány nagy szelet is szimbolizál az ég négy irányából.  
Az ember tehát mágikus talentummal bír, amiben ezen a földön minden más élőlénytől különbözik, de ennek a mágikus-adottságnak méltóságában kell megmutatkoznia.  
A Mágus a nap értelmével varázsol; nem kell bűvésznek lennie (mint ebben a kártyában néha nevezik. Mindenkinek megvannak a mágikus képességei, csak legtöbben nagyon gyorsan eljátsszák, mert nem gyakorolják, mert nem válnak képességeik urává. A tanonckorszak veszélyei mindenkit fenyegetnek, mégis ki kell használnunk Napkreativitásunkat, úgy, ahogy a kígyó is felhasználja vedlését arra, hogy megfiatalodjon. Ez is mágikus erő, amit a kígyónál külsőleg nyilvánul meg, az embereknél viszont belső, lelki megfiatalodásban mutatkozik meg.  
Alapjában véve itt az asztrológia őstörvényéről van szó: úgy lent, mint fent. Ezt az élet kezdetén, az első állomásnál meg kell tanulni. A Nap felhasználja erejét, tehát nekünk is megvan a belső naperőnk, hogy a szívünket használjuk. Szívtelennek lenni annyit jelent, mint nem is élni, és ezt nem, vagy csak alig lehet külsőleg megérteni.  
A Nap megtanítja nekünk a távolság értékét, megtanít arra, hogy pillantsunk ki a horizonton túlra is, mert a horizont fel és le mozog. Tehát nagyon világosan láttatja, hogy a horizontnak nincs vége, hogy a horizont mögött – amit mi egyébként soha sem érhetünk el – csak ott kezdődik el az élettitok. Sor kerül tehát a horizont kibővítésére, mint ahogy erre később nagyon világos magyarázatot kapunk.  
De már itt, a kezdeti fokon meg kell értenünk, hogy látókörünkön túl kell néznünk. A virágzás is erre tanít minket: az elmúlásra és a mindig új virágzásra, hiszen a virág sem ok nélkül fordul mindig a Nap felé.   
A kezdet tehát megvan, a Nap süt, életet ad, még ha az élet nem is könnyű. De ő testesíti meg az öntudatot. Az öntudatnak azonban szüksége van a kiegészítésre úgy, amint a Napnak szüksége van az éjszakára. Így a tudatalattihoz kell fordulnunk, mert az emberek lelkük legmélyén tárolják a sok-sok őstapasztalatot. A tudatosság mindig elölről kezdődik, de aki nem hallgat a tudatalattijára, az nem tanul semmit, nem jut tovább, végül teljes lelkiszegénységben fog élni. A tudatalattit a képben a kígyó, a Holdszimbólum testesíti meg. Az út a Naptól egyenesen a Holdhoz vezet, amit befogad, felvesz és megvéd. A mágikus körök ezt is megmagyarázzák, egyesek a magasba jutnak, mások a mélybe. Csak akkor nem esik többé senki sem a feneketlenségbe, úgy ahogy a kard, kehely és érme sem süllyed le a semmibe, ha tanul korábbi tapasztalatiból.   
A következő fokozat a Hold, egy további lépés a beavatás felé, ahol Főpapnőnek kell magunkat beállítani. És amint az út a Bolondtól a Mágusig hosszú, és mégis csak a kezdet, úgy az út a Mágustól a Főpapnőig kézenfekvő ugyan, de mégis végtelenül távolbaeső. Ugyanis a távoli múltba visz, ahol meg kell magunkat ismernünk, hogy a jelenen úrrá legyünk, amihez képest a jövő a csillagokban van. Nézzünk tehát szembe a következő fokozattal, ahogy a Mágus nekünk is gyakran nyíltan, de mégis igézően az arcunkba néz. Az út megkezdődött.