Egy kislány legjobb barátja

Hideg volt, tél és mindent hó borított. Én bent ültem a meleg szobában forró kakaót szürcsölgetve, közben pedig szólt a rádió. Nem figyeltem oda rá, csak azért volt bekapcsolva, hogy zúgjon valami. A lábamnál ott feküdt a kutyám. Jó érzés volt, hogy nem voltam egyedül.

Tudom butaság, de én szoktam beszélni hozzá. Olyankor rám néz és valamiért azt látom a szemében, hogy érti, amit mondok. Ezt a történetet azon az estén hallottam a rádióból. Egy kicsit megváltoztatta az életem. Azóta másként nézek a dolgokra. Ez a mese, sajnos és szerencsére igaz. Hogy miért mondom ezt? Ha elolvasod, megtudod.
Anne két éves volt mikor új jövevény érkezett a házhoz. Karácsony volt. Odakint havazott, és süvített a fagyos, téli szél. Mindenki a meleg, hangulatos nappaliban ülte körül a karácsonyfát. A kandallóban pattogtak a tűztől kiszáradt fahasábok.

A család valamilyen furcsa zajra lett figyelmes. Először halk kopogás hallatszott a bejárat felől, majd folyamatos, de egyre elhalóbb nyöszörgés. Óvatosan az ajtóhoz mentek, majd kinyitották azt. A kinti hideg durván az arcukba csapott és néhány hópehely szállingózott be a szobába. Nem állt ott senki, csak a küszöbön árválkodott egy megviselt, régi, fonott kosár, egy rongyos takaróval letakarva. Onnan jött a nyöszörgés. A kislány félénken fölé hajolt, és félrehajtotta a rongydarabot. Furcsa kép tárult elé. A kosárban egy koromfekete gombolyag feküdt, reszketve, bár valaki gondosan bebugyolálta. A fekete gombóc mellett egy girbe-gurba betűkkel megírt levél. Édesapja szó nélkül felemelte a kosarat és bevitte a meleg szobába. A család többi tagja némán követte őt. Óvatosan letették a kandalló elé, majd körbeülte a család az új jövevényt rejtő kosarat. A pokrócot levéve egy álmos, vékony kutyakölyök képe bontakozott ki. A kislány ennek nagyon megörült. Mindig is egy kutyára vágyott. Kibontották a mellette lévő levelet, amit egy 10 éves kisfiú írt. Segítséget kért a családtól. A kutyus nem maradhatott náluk, mert a szülei elváltak és egy panellakásba nem vihette magával őt. A család nehéz döntés előtt állt, de hosszas tanakodás után befogadták az árva ebet. Emmának nevezték el. Attól fogva a lányka soha nem volt magányos. Barátja mindenhova elkísérte. Együtt nőttek föl, és ahogy múlt az idő Emma egyre nagyobb és nagyobb lett. A család nagy meglepetésére nem egy árokmenti turmix lett belőle, hanem egy fajtiszta újfundlandi. Nagy termete ellenére nagyon jámbor állat volt és rajongott a gyerekekért. A család időközben a tengerhez költözött, és ezáltal a gyerek sokat lehetett a szabadban. Rengeteget sétált a parton Emmával, aki rajongott a vízért. Legszívesebben mindig csak a habokban lubickolt volna, de nem szerette sokáig egyedül hagyni kicsi barátnőjét. Egy nap mégis mindent megváltoztatott. Szép nyári nap volt. Telve volt a víz úszókkal és szörfösökkel. A két barát is a tenger mellett sétálgatott, mikor Emma hirtelen észrevett valamit a vízben. Három szörfös messzire elsodródott a parttól és a deszkájuktól. Fuldokoltak. A kutyában ekkor felsejlett az az ösztön, ami oly híressé tette. Életet akart menteni. Minden áron. Otthagyta kicsi barátját a parton, akit a legjobban szeretett a világon és belevetette magát a vízbe. Az óriási hullámok között lassan ért oda az első szörföshöz. Hagyta, hogy az a bundájába kapaszkodjon és elkezdte a strand felé vontatni. Mikor elérte a biztonságot jelentő partokat visszafordult a második fuldoklóért is. Nagy erőfeszítések árán, de őt is a partra vontatta. Már alig volt benne erő, érezte, hogy nem lesz ereje teljesen kihúzni a partra az utolsó embert, de az ösztön nem hagyta nyugodni. Újra a vízbe ugrott, hogy kihozza az őt is. Ekkor a parton már kisebb fajta tömeg gyűlt össze, de nem segített senki sem. Ott állt a parton a kicsi lány is. Nézte barátja küszködését tehetetlenül. Időközben Emma elérte az utolsó ember is. Minden erejét összeszedve a part felé kezdte húzni a férfit. A hatalmas hullámok átcsaptak a fejük fölött. A kutya egyre nehezebben haladt és az ereje is vészesen fogyott. A parttól három méterre, a legjobb barátja szeme láttára, feladta a harcot az elemekkel. Egy karnyújtásnyira a parttól megfulladt. Az emberek nem csináltak semmit. Nem mentek be érte, nem segítettek rajta. Csak álltak. Egy négyéves kislánynak végig kellett néznie, ahogy barátját elnyelik a habok. Ez a kutya ma Amerikában nemzeti hős. Pedig még ma is élhetne, mint a három szörfös, akit kihúzott a tengerből...
Ott ültem a székemben, kezemben a kakaómmal és sírtam. Valami eltört. Odabent. A kutyám nem értette, mi történt velem ilyen hirtelen. Felállt és kérdőn rám nézett. Majd odajött hozzám és a fejét az ölembe rakta. Furcsa volt. Nem csinált semmi különlegeset és mégis visszaadta a békét odabent. Van egy olyan mondás, hogy ha soha nem akarsz unatkozni, vegyél magadnak egy kutyát. Én ezt belül módosítottam egy kicsit: Ha egy örök, önzetlen, igazi barátra vágysz, vegyél egy kutyát. Nekem már van egy.
Nem adnám oda a világ összes aranyáért sem.